Örvendi László Fideszes képviselőjelölt programja
Örvendi László a 6. sz. választókörzet önkormányzati képviselőjelöltjének választási programja!
A 100 éves Hajdúszoboszlói Gazda-kör városunk legnagyobb civil szerveződése, - mely nemcsak a választásokra szerveződött -, egyben Magyarország legnagyobb Gazdaköre közismert vezetője Örvendi László, az ötödik önkormányzati megmérettetésre készül a 6. sz. választókerületben. Először 1998-ban szövetségünk listáján, majd 2002-ben és 2006-ban és 2010-ben a válasz-tást szép előnnyel nyerve jutott be a képviselő testületbe. Politikai beállítottsága is mindenki előtt ismert, hiszen minden alkalommal a FIDESZ választási szövetség tagjaként indult a választásokon.
- Az Ön ismertsége mellett azért mindig vannak akiknek röviden be kell mutatkoznia.
- Újat nem tudok mondani: 63 éves, agrármérnök vagyok, Szoboszlón születtem. Szüleim gazdaemberek voltak, így kisgyermekként ismertem és szerettem meg a földet, a gazdálkodást.
A hajdúszoboszlói gimnázium elvégzése után agrármérnöki, majd szakmérnöki diplomát szereztem Debrecenben. Évekig agronómusként dolgoztam, majd 1992-ben több társammal együtt a TSZ-ből kilépve egy új típusú szövetkezetet alapítottunk. A kárpótlásban visszavásárolt földeken jelenleg családi gazdálkodást folytatok.
1993-tól Hajdúszoboszló Város Önkormányzatánál mezőgazdasági referensként dolgoztam, így egyik irányítója lettem a város sikeres mező-gazdasági átalakulásának. Gazda-társaimmal összefogva még ebben az évben megalakítottuk a Hajdúszoboszlói Gazdakört, amely 2003-ban elnökévé választott. Az elnöki feladatot azóta is végzem, legutóbb 2014-ben is újraválasztottak. A Hajdú-Bihar Megyei Gazdakörök Szövetségének elnökeként a MAGOSZ országos alelnökének is megválasztottak.
- Örvendi László neve a megyében összeforr a mezőgazdasággal, de sokat dolgozik az élet más területein is.
- Nekem az életem a mezőgazdaság. A gazdaköri -, agrárkamarai munkát, az önkormányzati feladatokat, és két ciklusban az országgyűlési képviselői tevékenységet, a mezőgazdaságért, a gazdálkodókért vállaltam. A városi képviselő-testületben mind a négy ciklusban a helyi gazdák érdekeit és a város fejlesztésének ügyét szolgáltam.
- Mint hosszú közéleti múlttal rendelkező tapasztalt képviselő, hogyan látja a város jövőjét?
- A jelenlegi politikai helyzetben eljött az idő arra, hogy Hajdúszoboszlón is kormánypárti vezetés legyen. Megtapasztalhattuk, hogy a mindenáron való ellenzékiség hátrányt okoz a városnak. Az egy oldalon állás, a Nemzeti Együttműködés még nagyobb lendületet adhatna a város fejlődésének. Sok teendő van az idegenforgalom és a mezőgazdaság területén, de segíteni és keresni kell az ipar letelepítésének lehetőségét, munkahelyet kell teremteni a város lakosságának. A környező települések már mind elhúztak mellettünk.
- Ön a város 6. sz. választókerületének a jelenleg és szándéka szerint jövőbeni képviselőjeként milyen eredményeket ért el az elmúlt időszakban ?
- Az eredményeket a választókerület lakosaival közösen értük el.
Én a választókerületben lakok, így nap mint nap találkozom választóimmal és megbeszéljük a problémákat, én pedig igyekszem megoldani azokat.
A 6. sz. Választókörzetben az adott anyagi lehetőségek mellett megvalósítottuk mindazt, amit 2010-ben közösen határoztunk el: - szennyvízcsatorna hálózat teljes kiépítése, - útszőnyegezések az Ádám-, a Keleti-, a Csokonai (ebben az évben) utcákon, járda felújítások, - a belvíz elvezetési rendszer felújítása, a Báthory utca, Keleti utca, Ádám utca komplex rendezése, csapadékvíz elvezetés megoldása.
Még azonban sok a tennivaló; - újabb utcák útszőnyegezése, - folyamatos járda felújítások, - parkosítás, a növényzet szakszerű kezelése, a közlekedésbiztonság szem előtt tartásával.
A legfontosabb azonban összecseng a kormányprogrammal: az idegenforgalom a mezőgazdaság és munkahelyteremtő ipar fejlesztése. A városvezetésnek is ez kell, hogy a feladata legyen, hogy biztosítsa a kiszámíthatóságot, a munkahelyeket és a zavartalan eredményes munkát. Bízom benne, hogy az új testület fideszes többségű tagjaival el tudjuk érni, hogy megvalósítható legyen a mezőgazdaság számára;
- az önkormányzat tulajdonában lévő külterületi földutak és a hozzá tartozó vízelvezető árkok karbantartása
- az önkormányzat tulajdonában lévő külterületi hidak felújítása nem tűrhet halasztást .
- Mezőőrség fenntartása, legalább 5 fő foglalkoztatása.
- Termelői Piac fenntartása, fejlesztése.
A fizetővendéglátás területén az embereknek a legnagyobb bosszúságot a vendégfogó nepperek okozzák, akik egyúttal a város hírnevét is rontják. Több cikluson át, minden szezon előtt felvetettem a kérdést, de sem az idegen-forgalmi bizottságnál, sem a városvezetésnél nem találtam segítséget, csak mismásoló félmegoldásokat. A jövőben ezt egyértelműen meg kell szüntetni.
Feladat tehát van, mit az új képviselő testület a város lakosaival együtt gondolkodó, atrocitásoktól mentes, a város érdekében a kormánnyal együttműködő munkájával oldhat meg. A Hajdúszoboszlói FIDESZ képviselő jelöltjeként ezt a nyugodt, eredményes munkát ajánlom fel a 6. sz. választókörzet lakóinak.
Tisztelettel: Örvendi László
6.-os sz. vk. képviselő-jelöltje
Telefon: 06 70 453 5210
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése